Vannak azok a napok, amikor tudjátok… Hát egyszerűen semmi nem jön össze. 6:30-kor kelsz, és nemhogy a pocsék álmodból nem térsz még magadhoz, de a tegnapi brutális pofáraesésedből sem - amit természetesen valaki más okozott. Amúgy már sokadszorra, úgyhogy itt az ideje magadat is hibáztatnod érte. Nem mintha ezt eddig ne tetted volna meg, csak most még a női mivoltod legsötétebb bugyrai is rásegítenek a súlyos önmarcangolásra. Viszont kelni kell. Kelni kell, mert hozzák a hűtőt.
Ja igen! Természetesen az is pont most romlott el. Minden pipa, az új hűtő kifogástalan. Így hát éppen aktuális kidobni a lekvárokat amiket anyád rád sózott. Sose fogod megenni őket, mert nem is szereted. Kukazsákba bele, ellenőrzés bírja-e. Bírja. Kiviszed a kukához. Már az utolsó tizedmásodperc választ el attól, hogy tényleg ki is dobd. Amikor a zacskó kiszakad és zuhan-zuhan, a szemed előtt pereg le az egész, nem tehetsz már ellene semmit, széttörik a hatalmas üveg darabokra. A tartalmával együtt végül óriási lekvártócsát hagyva a földön. Csakhogy! A kuka közvetlenül a szomszéd előtt van.
Itt már erősen szórod az imákat a Jóistenhez, hogy csak ne most lépjen ki az ajtón és induljon el dolgozni. De a Mindenható nem hallgatja meg a fohászt. Természetesen a szomszéd akkor megy munkába, amikor te a megalázottságtól sújtva felmosóronggyal igyekszel valahogy eltüntetni a lekvárcunamit. A hülye is látja, hogy csak maszatolsz. Ezután úgy dönt, hogy inkább nem is köszön neked. A liftre várva persze azért végignézi, ahogy popsitörlővel majd papírtörlővel próbálod helyrehozni ezt a mocskos, ragacsos vétket. Nem könnyű procedúra, valahogy mégis sikerül.
Aztán belépsz a biztonságot nyújtó otthonodba. Sóhajtasz egy nagyot. Örülsz, hogy egyedül élsz. Örülsz, mert így legalább magadon kívül senki nem tipor beléd a mondattal, hogy egy ügyetlen, béna szerencsétlen vagy. Végül az önbecsülésed még megmaradt darabkáival együtt - rájössz, hogy a drága felmosófej is a szemétben végzi.
Comments